Miért zárjuk ketrecbe magunkat?
Mi lenne, ha szárnyalnánk?
Elgondolkoztál már valaha azon, hogy mi lennél, mire lennél képes, ha nem másoknak, a társadalomnak, a szüleidnek akarnál megfelelni?
Mihez kezdenél az életeddel, ha igazán önmagad lehetnél?
Szembe merünk nézni ezekkel a kérdésekkel, vagy a változás kényelmetlen. Sokszor olyan érzésem van, mintha másik világban élnék, és hogy világít a fejem a többiek között. Mindig is éreztem, hogy kilógok a sorból, emiatt vissza kúsztam a csigaházamba, mert ott biztonságos. Ott nem ítélnek meg, ott nem vagyok látható és sebezhető. Kevesen értik meg a gondolkodásom, a nézőpontjaim, azt, hogy minden döntésem érzelmi alapú. Már születésünktől kezdve hozunk mintákat, érzéseket. Cipelünk magunkkal előző életekből hozott traumákat, befolyásol minket a környezetünk, és ha ez nem lenne elég a társadalmi elvárások kardként lebegnek a fejünk felett. Legtöbben így éljük az életünket, keretek közé szorítjuk magunkat, amíg kicsi nem lesz az a valóság, amiben vagyunk.
Lehetünk-e igazán boldogok, ha nem a saját életünket éljük?
Egy ideje már tudom, hogy nem ez az igazi valóságom, nekem már régóta kicsi a csigaházam, egyre kényelmetlenebb volt benne lenni. Egy kis részem még az árnyékban tart, talán, mert még én sem tudom, hogy ki lennék, ha önmagamként léteznék. Úgy képzelem el magam, mint egy szuperhőst, aki jobbá teszi a világot. Szuperhős egyelőre nem vagyok, de azt tudom, hogy végtelen lények vagyunk, végtelen lehetőségekkel, végtelen számú választással. Az csak rajtunk múlik, hogy melyik utat választjuk.